2010. 03. 09. 18:53:52(NAPI)
London le, Frankfurt fel
Vegyesen zártak kedden a vezető nyugat-európai részvényindexek: az FTSE-100 0,1 százalékkal 5601 pontra süllyedt, a CAC-40 és a DAX 0,2 százalékkal emelkedett, előbbi 3910, utóbbi 5886 pontra.
A Footsie-t a pénzügyi szektor gyengítette, miután a Moody's közölte, hogy középtávon leminősíthet több brit bankot is, mivel London és a brit jegybank várhatóan lassan elkezdi visszavonni pénzkínálat-növelő intézkedéseit.
A vesztesek közé iratkoztak fel az EADS párizsban jegyzett papírjai azt követően, hogy a társaság közölte, a negyedik negyedévben 1,06 milliárd euró mínuszt hozott össze, osztalékot pedig nem fizet.
A Deutsche Post részvényei eközben több mint két százalékkal drágultak, az egy évvel korábbi kevesebb mint egytizedére, 283 millió euróra csökkenő negyedéves veszteség hírére.
A Sanofi-Aventis szintén feljebb kapaszkodott, miután bejelentették, hogy közös vállalatot hoz létre az amerikai Merckkel, amely a globális állatgyógyászati piac közel harmadát birtokolhatja.
Valós idejű kereskedés a világ áru- és értéktőzsdéin - Napi Trader
Real-time árfolyamok



